Székesfehérvári kiállítóhelyek
 
      Sajtóközlemény
"Ilyet én is tudok festeni!"
Iskolai programok a kortárs képzőművészeti gyűjteményben


2010 októberében a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága - Szent István Király Múzeumnak lehetősége nyílt arra, hogy - 8.700.000 Forint felhasználásával, egy EU által finanszírozott TÁMOP program keretében -, feltegye azokat a kérdéseket, hogy értjük-e a saját korunkat és a közeli múltunk tárgyi-művészeti-gondolati problémáit, a kortárs képzőművészetet.

Napjainkban nagyon sok olyan vélemény hangzik el pedagógusoktól, szülőktől, nagyszülőktől, újságíróktól, hogy a mai fiatalokat semmi nem érdekli. Az "Ilyet én is tudok festeni!" Iskolai programok a kortárs képzőművészeti gyűjteményben című program legfontosabb tapasztalata az volt, hogy ez nem igaz.
A programban résztvevő 11-18 éves korosztály meglepően érdeklődő, nyitott, közreműködő volt, és markáns véleménye van az őt körülvevő világról és a képzőművészetről.
A program helyszíne az országban egyedülálló minőségű kortárs képzőművészeti gyűjtemény, az Új Magyar Képtár (8000 Székesfehérvár, Megyeház utca 17.).

Az eseménysorozatban részt vevő pedagógusok és képzőművészek professzionális koordinálásával az Új Magyar Képtár anyagából merítve a gyerekekben rengeteg kreatív alkotói ötlet és gondolat fogalmazódott meg - ezt a diákok munkáiból rendezett itt látható kiállítás is bizonyítja.

A pályázati program keretében az Új Magyar Képtárban 4 múzeumi óra-sorozat (24 alkalom), 4 tematikus foglalkozás-sorozat (40 alkalom), 1 szabadegyetemi előadássorozat (10 alkalom) és 4 egész napos családi foglalkozás került megrendezésre. Ez mindösszesen 78 foglalkozási alkalmat, 500 bevont személyt jelent. A program célja a múzeum oktatási szerepének erősítése és az iskolabarát szemlélet kialakítása volt. Négy székesfehérvári iskola vett részt a programban (Ciszterci Szent István Gimnázium, Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Kodolányi János Középiskola, Munkácsy Mihály Általános Iskola).
A programtematikában pedagógusok, képzőművészek, művésztanárok, drámapedagógusok, etnográfusok, zenészek, művészettörténészek irányításával a kortárs művészeti és kulturális identitás újraértelmezése segítette az ismeretek megszerzését.

Az iskolai rendszerben a tanulók ritkán jutnak el a XXI. század művészetéig. Amennyiben mégis, a rajzórákon a kortárs képzőművészet megértetése, elfogadtatása nem egyszerű. A múzeumi óra hatékonyan bizonyította be azt, hogy a képzőművészet kiváló eszköz lehet arra, hogy a megismerő, befogadó képességek, az esztétikai tudatosság és kifejezőképesség, a nyitottság, a problémamegoldó, a kreatív gondolkodás, valamint a kommunikációs képesség fejleszthető. Elsősorban nem a lexikális tudás gyarapítása volt a cél, hanem a Képtár alkotásai által nyújtott inspiráció.
A tematikus foglalkozásokon képzőművészek vezetésével a résztvevők gyakorlati feladatok során személyes tapasztalatokat szereztek a kortárs művek gondolatiságáról, közelebb kerültek olyan fogalmakhoz, amelyek a művészi munka közvetlen kiindulópontjai lehetnek, ilyen a fény, a szín, a forma. A legnagyobb publicitással kísért esemény a Kortárs szemmel című szabadegyetemi előadássorozat és a négy családi nap volt. A program szervezői különösen örültek annak, hogy volt lehetőség a családokat is megmozgatni. A 4 családi napon több mint 250 gyermek és felnőtt vett részt.
Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület, amely állami gondozásban nevelkedő gyerekek és fiatalok életminőségének javításán dolgozik, is bekapcsolódott ezekbe a hétvégi rendezvényekbe. ahol a Képtár anyagához kapcsolódóan az ünnepek (karácsony, farsang) és a zene kerültek előtérbe. A szabadegyetemi előadásokat a kortárs képzőművészet elismert elméleti szakemberei, művészettörténészek, kritikusok tartották tíz alkalommal. Nagyon hasznosnak tartjuk, hogy eziránt az inkább elméleti-szakmai előadássorozat iránt középiskolások is érdeklődtek.
A program koordinálása nagyon komoly és összetett szakmai feladat volt. A projekt igazi nyertesei a székesfehérvári gyerekek és családok. Természetesen a múzeum is nyert a rendezvénnyel, mert olyan know-how került a múzeumban, amelyre korábban nem volt lehetőség. Ezért köszönettel tartozunk az EU-nak és az Európai Szociális Alapnak.

Projekt adatok:
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.2.8/10/B-2010-0012
Pályázat megnevezése: "Ilyet én is tudok festeni!" Iskolai programok a kortárs képzőművészeti gyűjteményben
Projektgazda: Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága
Projektmenedzser: Izinger Katalin
A Projekt finanszírozása: 8.700.000 Ft


További információ és interjúlehetőség. Reprodukciós fotóigény:
Izinger Katalin
projektmenedzser
izingerkati@gmail.com 06-30-499-4702
      Sajtóháttéranyag
Mi az a TÁMOP?
(Társadalmi Megújulás Operatív Program)

Az Európai Unió 2006-ban elfogadott stratégiája értelmében a környezet minőségének, valamint a társadalmi-gazdasági fejlődés környezeti meghatározóinak fenntarthatóságát biztosító szemléletváltást leginkább az oktatás képes előmozdítani. A támogatott programok a fenntartható fejlődés eléréséhez szükséges kulcskompetenciákkal látja el az állampolgárokat. A program - a megítélt támogatásokon keresztül - a környezeti fenntarthatóságot és a fejlődés társadalmi hátterének fenntarthatóságát általánosan érvényesítendő elvként határozza meg. www.nfu.hu

A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága - Szent István Király Múzeum,
Új Magyar Képtár


A székesfehérvári belváros egyik legszebb és legrégebbi épületében látogatható a Szent István Király Múzeum kortárs képzőművészeti anyagának válogatását. A Megyeház utca 17. számú ház a régi megyeháza, mai formájában egyemeletes barokk épület, amelyet 1730 körül alakítottak ki egy régi középkori lakóházból. Az 1980-as években felújított ház emeletén 1993-ban kapott helyet az Új Magyar Képtár.

A Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye az 1960-as évek óta fejlődik. A múzeum az 1963-as Csontváry-kiállítás országos sikerű bemutatójától hosszú időn át a magyar képzőművészeti élet egyik történelmi fontosságú bemutatóhelye lett, ahol a hivatalos irányzattól eltérő művészek egész sora kapott kiállítóteret és számos, később elismert művész bemutatkozási lehetőséget. A rangos kiállításokkal párhuzamosan fejlődött ki az egyik legjelentősebb hazai kortársművészeti kollekció. Az immár öt évtizedes múltra visszatekintő nagyszabású kiállítási program monografikus, retrospektív és tematikus kiállításokból áll, melynek kiemelkedő sorozata a 20. század magyar művészete címet viselte. A gyűjteménybe került alkotások jelentős része az 1945-től napjainkig tartó időszakból való. Az igazán rendszeres, céltudatos gyűjtés az 1960-as évek közepén kezdődött, az azóta "Tisztelt Mester!"-ként emlegetett akcióval. A múzeum művészettörténészeit több mint száz képzőművésznek levelet küldtek, azt kérve, ajándékozzanak egy-egy művet a gyűjtemény számára. A művészek ajándékozó kedvének köszönhető, hogy az összegyűlt anyag a 60-as évekről viszonylag teljes képet adott, és egyedülálló volt olyan szempontból, hogy akkoriban más múzeumok még nem gyűjtöttek kortárs alkotásokat. A gyűjtemény később főleg a múzeumban kiállított művészek alkotásaival gyarapodott. A Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye jelenleg körülbelül 6500 darabból áll.

Ebből egy válogatást az Új Magyar Képtár állandó kiállításán tekinthet meg a látogató. A kiállítás hét terme és folyosói kronologikus sorrendben mutatják be a II. világháború utáni időszak legfontosabb és progresszívnek ítélt tendenciáit, alkotóit, képzőművészeti jelenségeit.
 
Fejérmegyei Múzeumok
verification image, type it in the box

INTÉZMÉNYÜNK FENNTARTÓJA A FEJÉR MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT