|
|
|
A Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye az ország legjelentősebb kollekciói közé tartozik. Igazán karakteressé a 60-as évek elején a Csontváry kiállítással meginduló, és ma már négy évtizedes múltra visszatekintő kiállítási program formálta, amely a múzeumot a régészeti és néprajzi gyűjtemény mellett országos hírűvé emelte. A monografikus, retrospektív és tematikus kiállítások mellett e nagyszabású program kiemelkedő sorozata a XX. század művészete címet viselte.
A vásárlás vagy ajándékozás révén a gyűjteménybe került alkotások jelentős része az 1945-től napjainkig tartó időszakból való. Ebből egy válogatást az Új Magyar Képtár állandó kiállításán tekinthet meg a látogató. A kiállítás kronologikus sorrendben mutatja be a II. Világháború utáni időszak legfontosabb és progresszívnek ítélt tendenciáit.
Az épület adottságai és a helyszűke miatt képtelen vállalkozás az 1945-től napjainkig tartó időszak művészetét akár egy gyűjteményen keresztül is a maga teljességében megragadni. Jövőbeni szándékunk szerint a tetemes mennyiségű raktári anyagból művek gyakori cseréjével szeretnénk a közönség számára minél többet bemutatni
-
| 1960 - |
 A hangsúlyok a magyar művészet történetében is fontos csomópontokhoz kötődnek: a háború előtti avantgárd jeles képviselői közül Vajda Lajos és Korniss Dezső életművéhez, a szentendrei mesterekhez és az Európai Iskola művészeihez, többek között Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér tevékenységéhez.
Az időbeli és térbeli folytonosságot egy-egy "átkötő" művel igyekeztünk megteremteni, valamint az egyes időszakok bemutatásakor több generációt szerepeltetünk együtt, hogy világosabbá váljanak a nemzedékek közötti öszszefüggések. A két háború közötti avantgárd meghatározó egyéniségei mellett állítottuk ki a hatvanas évek neoavantgárd mozgalmának a művészeit, többek között Tót Endrét, Konkoly Gyulát, Keserü Ilonát, Lakner Lászlót, Hencze Tamást vagy Jovánovics Györgyöt. |
-
| 1970 - |
 A kiállítás egészében a korábbi rendezésektől eltérően hangsúlyosabban, három teremben jelenik meg a hetvenes évek művészete. Ezen belül kiemelt helyet foglalnak el a stílusirányzatokhoz, iskolákhoz nem kötődő, ugyanakkor a kor és az egyén problémáira érzékenyen reagáló alkotók, mint Kondor Béla, Ország Lili akiknek a tevékenysége viszszanyúlik az ötvenes évekbe vagy a tőlük fiatalabb Altorjai Sándor és Ujházi Péter, akik a hatvanas évek elején
kezdték pályájukat. Külön teremben mutatjuk be az évtized első felében jelentkező és számos életműre jelentős hatást gyakorló konceptuális művészetet Erdély Miklós, Hajas Tibor, Haraszty István, Maurer Dóra, Pauer Gyula és Pinczehelyi Sándor egy-egy művén keresztül. A hetvenes évek közepétől a művészetben is bekövetkező váltást az erőteljessé váló geometrikus tendenciák jelzik. (Gáyor Tibor, Halász Károly, Nádler István, Mengyán András, Türk Péter). |
-
| 1980 - |
 A nyolcvanas évek sziporkázó eklekticizmusát szintén több nemzedéken keresztül igyekezetük megvilágítani. A "nagy generáció" művészei, Bak Imre, Baranyay András, Gulyás Gyula vagy Csiky Tibor alkotásai mellett a radikális újfestőiség, a "magánmitológia", az alternatív kultúra, szubkultúra színes és sokrétű jelenségeit villantja fel a kiállítás. (többek között Mazzag István, El Kazovszkij, Böröcz András, Roskó Gábor, Révész László László, Kőnig Frigyes, Wahorn András, Fe Lugossy László, Helyettes Szomjazók). |
-
| 1990 - |
 A 90-es években a nemzetközi trendekhez jobban igazodó fiatal generáció művészetéből adunk ízelítőt. Tevékenységükben nagy hangsúlylyal jelenik meg ismét a konceptualizmus, bár más előjellel, mint a hetvenes években. Részben tovább viszik a nyolcvanas évek eredményeit, (Fehér László, Nyári István), de vizsgálódásaik tárgya alapvetően továbbra is a fotó és festészet kapcsolata marad.
(Köves Éva, Szotyory László és Szűcs Attila) Mellettük az önálló kutatási területként megjelenő monokróm festészet hazai képviselőit mutatjuk be. (Károlyi Zsigmond, Gál András). |
|
|
|
|