A pákozdi csata az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc fiatal hadseregének első győzelmét hozta a márciusi forradalom vívmányai ellen fellépő, Habsburg birodalmi érdekeket védő Jellasics altábornagy serege felett. A győzelem olyan történelmi időszakban következett be, akkor bizonyította a honvédség harcképességét, amikor a forradalom létérdekei forogtak kockán. A honvédsereg szervezésében és felállításában Batthyány Lajos, első felelős magyar miniszterelnök kulcsfontosságú szerepet vállalt. A pákozdi győzelem elsősorban erkölcsi és politikai siker volt, amely a szabadságharc egész győzelmes időszakában erőt adott a további küzdelemre. Ezzel magyarázható az is, hogy 1951 és 1992 között szeptember 29-én itt ünnepelték a Néphadsereg, majd a Fegyveres Erők, végül a Magyar Honvédség napját.
A csatát az 1848. szeptember 28-án, a sukorói református templomban tartott haditanács sok vita után határozta el. Az ütközetben a magyar sereg élén Móga János altábornagy állt. A jobbszárnyat Milpökh alezredes, a derékhadat Holtsche tábornok, a balszárnyat Répássy őrnagy, a tartalékot Teleki tábornok, a Velencei-tótól délre állomásozó egységet Perczel Mór ezredes vezette. A hadvezetés jól felderítette a terepet, előnyös pozíciókat foglalt el és időben gondoskodott az oldalfedezetekről is. A magyar haderő összlétszáma meghaladta a 17 ezret.
A vele szemben föllépő horvát és császári-királyi inváziós haderő Jellasics fővezér jelentése szerint a még be sem érkezett tartalékkal együtt 48 ezer főből állt. Hadosztályparancsnokai Kempen, Schmiedl és Hartlieb tábornokok voltak, az utóbbi hadosztálya azonban már csak késve, a csata után érkezett ide. Így a valóságban a Jellasics-hadsereg mintegy 22 ezer fővel vett részt a csatában. Mindkét fél csatában elszenvedett veszteségeit csak becsülni lehet: körülbelül 50-50 halottra és sebesültre utalnak a források.
Abban, hogy a magyar sereg védőállásait megtarthatta, döntő szerepe volt a Mack József és Jungwirth Károly vezette honvédtüzérségnek. Fontos hadmozdulatot hajtottak végre Guyon Richárd parancsnoksága alatt a pesti, a Perczel testvérek vezetésével a tolnai nemzetőrök, illetve a jobbszárny átkarolását Andrássy Gyula parancsőrtiszt egy kisebb egységgel akadályozta meg.
A fiatal magyar honvédsereg állásait megtartotta, védelmi célját elérte. Jellasics hadereje viszont a fővárosba vivő út fölötti ellenőrzést nem tudta megszerezni, hadi célját nem érte el, a szeptember 30-án megkötött háromnapos fegyverszüneti megállapodás hatálya alatt a csatateret elhagyva Bécs felé vette útját.
Az oldalfedezeteknek és a hadsereget nagy lelkesedéssel és elszántsággal támogató népfelkelésnek döntő szerepe volt abban, hogy Jellasics seregét elvágták tartalékától. Székesfehérvárott hagyott helyőrségét október 3-án fegyverezte le a fehérvári nép. Így sikerült megakadályozni azt is, hogy a fővezér által sorsára hagyott Roth és Philippovics tábornokok vezette tartalék hadtest a városba bevonuljon. A már viszszavonuló seregrészt a Perczel Mór és Görgei Artúr vezette oldalfedezet, a Fejér megyei népfölkelők, valamint a Csapó Vilmos vezette tolnai népfölkelők a Bárándnál, Tácnál és Káloznál elszenvedett vereségek után október 7-én fegyverezték le Ozoránál. A magyarok ozorai diadala betetőzte az inváziós hadsereg pákozdi kudarcát.
Az emlékmű
Az 1848. szeptember 29-én megvívott pákozdi csata újabb emlékművét a Velencei-hegység déli nyúlványán, a Mészeg-hegyen 1951-ben állították. A régebbi emlékoszlop, melyet 1889-ben építettek, Pákozd főutcáján áll. Az emlékműtől széttekintve jól látható a háromszögű csatatér egy része. A csatát Pákozd, Pátka és Sukoró térségében vívta a magyar honvédsereg a Velencei-tó északi partján, a Velencei-hegység lankáin és völgyeiben a Székesfehérvárról Budára, a fővárosba futó rövidebbik országút védelméért.