Fekete Sas Patikamúzeum
A Fekete Sas Patika 1971-ben szűnt meg gyógyszertárként működni. 1975-ben, az épület és a berendezés szakszerű restaurálását követően, már múzeumként nyitotta meg ajtaját a közönség előtt.
Az első gyógyszerész közvetlenül a törökök alóli felszabadulás első napjaiban, 1688-ban telepedett meg Székesfehérvárott. Sartory János a levéltári adatok szerint Pápáról került városunkba. A következő évtizedekben sűrűn változtak a fehérvári patikusok, ám a tulajdonosok gondos munkája nyomán egyre nagyobb értéket képviselt a felszerelés és a gyógyszerkészlet. Így amikor 1745-ben a jezsuiták ezt megszerezték, ezerkétszáz forint vételárat kellett fizetniük, ami akkor igen tekintélyes összegnek számított. A következő évben Vanossi Antal (Vanossi Lőrinc székesfehérvári harmincados fia, egyike a rend legfőbb vezetőinek) Maschner Jakab patikust küldte a városba. Őt 1748-ban Hill Mátyás váltotta, aki a jezsuita rend feloszlatása után (1773) is ellátta a gyógyszerészi és betegápolói teendőket. 1774-ben elárverezték a patikát, s akkor Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerész vette meg a berendezést. 1811-től Braun Ferenc és utódai, a századfordulótól kezdve az államosításig pedig a Lukáts család működtette a patikát.
A több mint kétszáz esztendő eseményei, tulajdonos- és ízlésváltozásai mind nyomot hagytak a bútorzaton és a felszerelésen. Ám az egymást követő patikusok hagyománytiszteletének köszönhetően e hosszú korszak egésze illusztrálható a ránk maradt eredeti tárgyak meglepő sokaságával.
Az épületről
A Fekete Sas Patikamúzeum egy L-alaprajzú, egy emeletes, klasszicizáló-barokk lakóház földszintjén található. Utcai homlokzatán a kétszárnyú ajtónak és a jobb oldali ablaknyílásnak ívesen záródó, süttői vörösmészkő-kerete van, melyet felül rojtban végződő, faragott zsinórdísz tölt ki, kétoldalt pedig egymást metsző, törtvonalú pálcák díszítenek. A bal oldali ablaknyílás mészkő keretezésén egyszerűbb a díszítés. Itt valaha kocsibejáró volt (ahogyan azt belül a padlózat lejtésszöge is mutatja), s csak később alakították át a bejáratot ablaknyílássá. A patika dongaboltozatos mennyezete festett díszítésű: a szürke alapon rozettasoros szalagkeret fut körbe.
A jezsuita korszak
A székesfehérvári jezsuiták 1744-ben kezdték építeni a mai Fekete Sas Patikamúzeummal szemközt álló, impozáns méretű rendházukat (Fő utca 6. szám alatti épület). 1745 végén megvásárolták Meller János patikus özvegyének hagyatékából a gyógyszertárat az összes felszereléssel és azzal a privilégiummal együtt, hogy másnak a jövőben sem ad patikanyitásra jogot a városi magisztrátus. Rezidenciájuknak ekkor még csak az utcai szárnya készült el, ezért a patika egy évtizeden át itt működött, mégpedig a gazdasági bejárattól jobbra lévő helyiségekben.
A jezsuiták gondoskodtak megfelelő új bútorzatról is. Codelli József, a fehérvári rendházban 1746–47-ben tevékenykedő laikus fráter kezét dicsérik a zöld márványos festésű, kartusos díszű fatégelyek, melyeknek legközelebbi rokonait Kőszegen találjuk (Codelli ugyanis korábban a jezsuiták kőszegi házában működött). Szintén az ő tevékenységével hozható kapcsolatba a patikamúzeum folyosószerű második helyiségében álló szekrénysor, melynek festése a fatégelyekhez hasonlóan zöld márványozású. Ez a bútor lehetett a rendház épületében kialakított patika első berendezése.
Vanossi 1749-ben Baumgartner Bernátot, a 18. század legnevesebb jezsuita faragómesterét helyezte Székesfehérvárra (korábban a trencsényi, esztergomi, bécsi és varasdi rezidenciákon működött). Baumgartner egészen 1760-ig irányította a fehérvári rendház faragó- és asztalosműhelyét, ahol a templom és a rendház teljes belső berendezése készült: a refektórium (ebédlő) azóta elpusztult bútorai, a fennmaradt, súlyos tölgyfa ajtók és kapuk, a templom padjai, oltárainak díszes faragásai és a szép arányú gyóntatószékek. Baumgartner műhelyéből kerültek ki a patika újabb bútorai is, azok a szekrények, amelyeket a mai officina négy fala mentén láthatunk. Ekkor már két esztendeje új helyiségben működött a gyógyszertár, 1756-ban ugyanis felépült a rendházépület udvari szárnya, és a patikát a régi refektórium helyére, egy stukkókkal gazdagon díszített utcai szobába költöztették. Ez a helyiség a már említett gazdasági bejárattól balra helyezkedett el, s hogy a vevők az utcáról könnyebben megközelíthessék, az egyik ablak helyén ajtót nyitottak és tölgyfalépcsővel biztosították a bejárást.
A jezsuita följegyzésekben szereplő 1758-as évszám a munka teljes befejezését jelenti. Logikusnak tűnik, hogy e nagyigényű és méreteiben sem csekély asztalosmunka nem egyszerre, az új helyiségbe költözéskor készült. Ezzel magyarázható, hogy bár egy műhelyben faragták az officinának a fal mentén elhelyezett bútorait, a díszítésben mégis vannak kisebb-nagyobb eltérések (pl. a hosszabb és rövidebb szekrények között eltérő a párkánymegoldás, a lizénáknak teljesen különböző fejezetei vannak). A Codelli által készített festett puhafa berendezést és Baumgartner-féle faragott tölgyfa szekrényeket bizonyos ideig együtt is használták. Ez abból tudható, hogy restauráláskor kiderült, a kétféle bútor polcainak háttérfestése egymással megegyező, rózsaszínes árnyalatú.
A bútorzaton kívül a jezsuiták emlékét még számos felszerelési tárgy idézi a Fekete Sas Patikamúzeumban. Így elsősorban a cilinderformájú, esztergált fatégelyek, amelyeket az egymást követő tulajdonosok többször is átfestettek. A bejárattal szembeni polcon, egy sor tégelyen mutatjuk be a restaurálás során feltárt valamennyi festésréteget. Ugyancsak a jezsuiták idejéből származik a belső helyiségben látható nagy tinktúraprés és az 1752-es évszámmal ellátott, feliratos rézmozsár, valamint az IHS jelű patikaüvegek is.
1774-ben, a jezsuita rend feloszlatása után a templom a rendházzal és a gimnáziummal együtt a pálosok kezébe került (ebből az időszakból származnak a templom sekrestyéjének ritka szépségű rokokó szekrényei, melyeket Hyngeller János laikus fráter faragott ki). A patikát azonban elárverezték és az ismét világi kezelésbe került.
A Fekete Sas Patika születése
1774-ben Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerész lett a patika új tulajdonosa, aki a bútorzat és a gyógyszerek mellett a patikatartás kizárólagos jogát is megvásárolta. A vételt követően átköltöztette a gyógyszertárat a rendházból a mai helyére, azaz a Fő utca 5. szám alá. Ő keresztelte el a gyógyszertárat Fekete Sasnak, vagyis a 18. század gyakorlata szerint németül: Apotheke zum Schwarzen Adlernek. Valter szerencsés módon az eredeti helyiséghez hasonló alaprajzi elrendezésű boltot talált patikája számára, így az officina bútorait alig kellett átalakítania, a jobb oldali szekrénysor sehova sem nyíló, vak ajtónyílása azonban biztosan elárulja, hogy a bútor eredetileg nem ebbe a helyiségbe készült. Ebben az időben készültek a kétfejű fekete sasos keménycserép edények, melyek a pápai manufaktúrából kerültek ki.
Az eredeti barokk táraasztalt már Braun Ferenc cserélte ki a 19. század első harmadában a mai empire stílusú, patkóalakú asztalra. Ugyancsak az ő idejéből származnak a szépszámú fémbetétes üvegtégelyek. Braun alakította ki a bejáratnak és a jobb oldali ablaknak a finom mívű kőkeretezését és ő csináltatta az ajtó rendkívül szép megmunkálású forgópántjait is.
A 20. század elején a Lukáts család modernizálta ismét a patika felszerelését. Az egykori kapubejárat helyén ő alakította ki az ablaknyílást (bal oldali ablak), s az így keletkező új helyiséggel különválhatott egymástól az iroda és a laboratórium. Jellegzetesen a század elejét idézi a villanyvilágítós, sárgaréz mérleg a patkó alakú táraasztalon. Valamivel korábbi az a neobarokk óra, amely Eisenbarth Ferenc székesfehérvári műhelyéből került a bejárattal szemközti szekrényre. A Fekete Sas utolsó polgári tulajdonosa, Lukáts Béla 1931-től vezette a gyógyszertárat egészen annak államosításáig, 1950-ig. Lukáts korszerű eszközökkel gazdagította a patika felszerelését. Külön érdeme, hogy a negyvenes évek végén védetté nyilváníttatta a gyógyszertárat. Az államosítás döntő fordulatot jelentett a Fekete Sas történetében. Ekkor került a Fejér Megyei Gyógyszertári Központhoz, s ettől kezdve állandó ügyeletes szolgálatot is el kellett látnia. Ám a megnövekedett forgalom kiszolgálására már nem volt alkalmas a kétszáz éves berendezés: a patika 1971-ben végleg bezárta kapuit, és megkezdődött az épület és a bútorzat gondos restaurálása.
Restaurálási munkálatok
Az 1968-ban alakult Magyar Gyógyszerészeti Társaság felhívást intézett minden gyógyszertári központhoz, hogy védjék meg gyógyszerészettörténeti emlékeinket. Így került a figyelem középpontjába a Fekete Sas Patika is. Számos nagyszerű szakember munkájának köszönhetően sikerült megmenteni a gyógyszerésztörténeti, művészettörténeti és helytörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű patikát az utókornak.
Amikor 1971-ben bezárt a Fekete Sas gyógyszertár, a folyosón elhelyezett, látszólag jellegtelen, zöld olajfestékkel lefestett raktári bútorzatról kiderült, hogy ez valamikor szintén az officina-berendezés része lehetett. Az eklektikus együttest ekkor csupán az egységes (minden eredeti színt és formát eltakaró) festése fogta össze. A restaurátorok azonban a többszörös átfestés alatt a fatégelyekéhez hasonló zöldes márványozást tártak fel.
A Baumgartner-féle tölgyfa bútort tulajdonosai ugyancsak többször átfestették, de a restaurátoroknak sikerült ezeket a rétegeket eltávolítania. Kiderült, hogy a bútor eredetileg festetlen volt, s csupán bizonyos tagozatait díszítették aranyozással. A táraasztal mögötti polcba az 1920-as években egy szecessziós stílusú, Taffner Vidor tervei szerint készült méregszekrényt építettek be. Az egységes látvány és az eredeti funkció visszanyerése céljából azonban ezt a restaurátorok kiemelték a helyéről.
