A XV. szá­za­di köz­fel­fo­gás sze­rint, mely Kot­tan­ner Ilo­na em­lék­ira­tá­ban ma­radt fenn, "a ma­gya­rok­nak há­rom tör­vé­nyük van. Úgy hi­szik, hogy bár­me­lyi­ket hagy­ja tel­je­sí­tet­le­nül va­la­ki, az már nem tör­vé­nyes ki­rály. Az el­ső tör­vény úgy szól, hogy a ki­rályt a Szent Ko­ro­ná­val kell meg­ko­ro­náz­ni. A má­so­dik, hogy az esz­ter­go­mi ér­sek­nek kell meg­ko­ro­náz­nia. A har­ma­dik, hogy a ko­ro­ná­zás­nak Fe­hér­vá­rott kell meg­tör­tén­nie."

Ko­rai írott for­rá­sa­ink alap­ján va­ló­szí­nű­nek lát­szik, hogy a ki­rály­ko­ro­ná­zás ezen főbb sza­bá­lyai már a XI. szá­zad­ban is ér­vé­nye­sek vol­tak. A ke­resz­tény ki­rály­sá­got meg­ala­pí­tó, 1083­ban szent­té ava­tott és az "ide­á­lis ki­rály" vo­ná­sa­it ma­gá­ra öl­tő Szent Ist­ván Fe­hér­vá­ron őr­zött erek­lyé­i­nek, sze­mé­lyé­hez kö­tő­dő - ese­ten­ként csak ilyen­nek vélt, vagy az el­ve­szett ere­de­tit he­lyet­te­sí­tő - jel­vé­nyek­nek, tár­gyak­nak a szer­tar­tás­ba va­ló be­vo­ná­sa - a kor fel­fo­gá­sa sze­rint - se­gí­tet­te a meg­vá­lasz­tott "ki­vá­ló lo­vag" misz­ti­kus át­vál­to­zá­sát a jel­ké­pes és ün­ne­pé­lyes ese­mé­nyek so­rán "Is­ten ke­gyel­mé­ből va­ló", sze­ren­csé­sen ural­ko­dó ki­rály­lyá.

Az egy­há­zi szer­tar­tás re­konst­ru­ál­ha­tó moz­za­na­tai: köz­fel­ki­ál­tás (vá­lasz­tás), es­kü, szen­te­lés, fel­ke­nés, át­öl­töz­te­tés, a kard át­adá­sa, ko­ro­ná­zás, a jo­gar át­adá­sa, trón­ra ül­te­tés. Ezek kö­zül a Szent Ko­ro­ná­val va­ló ko­ro­ná­zás vált a köz­tu­dat­ban a leg­fon­to­sab­bá, míg az itt állt ki­rá­lyi trón­ra a vá­ros ne­vé­nek Szé­kes­fe­hér­vár­rá bő­vü­lé­se em­lé­kez­tet.

Székesfehérváron koronázott királyok uralkodásuk első évének megjelölésével:

"Társa az országnak"
királynéi koronázások a fehérvári bazilikában

Írott for­rá­sa­ink csak a ké­ső kö­zép­ko­ri ki­rály­né­ko­ro­ná­zá­sok­ról ma­rad­tak fenn, ezek­ből a ki­rá­lyo­ké­hoz ha­son­ló, de an­nál kül­ső­sé­ge­i­ben sze­ré­nyebb szer­tar­tást is­mer­he­tünk meg.
Az ün­ne­pi nagy­mi­se ke­re­té­be il­lesz­tett szer­tar­tást a veszp­ré­mi püs­pök ki­vált­sá­ga volt ce­leb­rál­ni, aki a ki­rály­néi kan­cel­lá­ria tiszt­sé­gét is vi­sel­te. A ko­ro­ná­zás egy­egy moz­za­na­tá­ban püs­pö­kök és a ná­dor se­gí­tet­tek. Szen­te­lés, fel­ke­nés, át­öl­töz­te­tés után a ko­ro­ná­zás és a jo­gar át­adá­sa kö­vet­ke­zett, köz­ben rö­vid imá­val : "Vedd az or­szág ko­ro­ná­ját, és tudd meg, hogy tár­sa vagy az or­szág­nak, adj a nép­nek min­dig meg­fe­le­lő ta­ná­csot, és men­nél ma­ga­sabb­ra emel­kedsz, an­nál job­ban sze­resd és őrizd meg a sze­rény­sé­get." Már a tö­rök hó­dí­tás ár­nyé­ká­ban, 1539-ben ko­ro­náz­tak utol­já­ra ki­rály­nét Szé­kes­fe­hér­vá­ron: Ja­gel­ló Iza­bel­lát, Sza­po­lyai Já­nos ki­rály fe­le­sé­gét.

A középkori magyar királyok temetkezőhelyeit (Szekszárd, Tihany, Nagyvárad, Buda stb.) az írott források alapján ismerjük. A Székesfehérvár török kézre kerülése (1543) előtt elhunyt 37 királyunk közül 15 az itteni Szűz Mária-társaskáptalan templomában talált nyughelyet. Az első maga az alapító, I (Szent) István (†1038) volt. Kálmánt (†1116) követően még hat további Árpád-házi királyt (II. Béla †1141, II. Géza †1162, II. László †1163, IV. István †1165, III. Béla †1196 és III. László †1205) temettek el itt. A XIV. században Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos, a következőben Albert (†1439) és I. Mátyás (†1490), végül a XVI. század első felében II. Ulászló (†1516), II. Lajos (†1526) és János (†1540) temetkezett ide. Az itt eltemetett királynékról, királyi gyermekekről csak elvétve tudósítanak a források, fontosságát tekintve messze kiemelkedik közülük Szent István fia, Szent Imre herceg (†1031). Az or­szág elő­ke­lői kö­zül né­há­nyan az ural­ko­dó kü­lön­le­ges ke­gyé­ből kap­hat­ták meg a ba­zi­li­ká­ban va­ló te­met­ke­zés jo­gát: írott for­rá­sok tu­dó­sí­ta­nak Ozorai Pipo (†1426) te­me­si is­pán, id. Rozgonyi István (†1439/40) fej­éri is­pán, Buzlai László (†1481 után) lo­vász­mes­ter csa­lá­di te­met­ke­ző­he­lyé­ről, sír­ká­pol­ná­já­ról. Mar­ca­li Mik­lós (†1413) és Stiborici Stibor (†1414) er­dé­lyi vaj­dák sír­em­lé­ke­i­nek tö­re­dé­kei is is­mer­tek, Druget Fülöp (†1327) ná­dor­nak pe­dig pe­csét­gyű­rű­je ke­rült elő a ba­zi­li­ka te­rü­le­tén. A tár­sas­káp­ta­lan több pré­post­já­nak nyug­he­lye is a temp­lom­ban le­he­tett, er­re bi­zo­nyí­té­kul azon­ban egye­dül Györgyi Bodó Miklós (†1474) sír­kő­tö­re­dé­ke szol­gál.

Ist­ván ki­rályt a pré­post­sá­gi temp­lom "kö­ze­pén" te­met­ték el ­ Így mond­ja Hartvik püs­pök le­gen­dá­ja. Az elő­ke­lő sír­hely meg­vá­lasz­tá­sa a szen­té­lyen kí­vül, a fő­ha­jó ten­ge­lyé­ben az egy­ko­rú eu­ró­pai szo­ká­sok­kal állt össz­hang­ban, és a temp­lom ala­pí­tó­ját il­let­te meg. A sír­épít­mény nap­vi­lág­ra ke­rült ma­rad­vá­nyai ab­ban a te­kin­tet­ben is iga­zol­ják Hartvik el­be­szé­lé­sét, hogy a ki­rályt mély sír­ban te­met­ték el. A sír­hely nyu­gat fe­lő­li bő­ví­té­se, több­szö­rös át­épí­té­se a ki­rály 1083­as szent­té ava­tá­sá­val, a ne­ki szen­telt ol­tár ál­lí­tá­sá­val, a Szent István kul­tusz te­re­bé­lye­se­dé­sé­vel kap­cso­la­tos. Az ása­tá­si le­le­tek ta­nú­sá­ga sze­rint a Hartvik ál­tal em­lí­tett fe­hér már­vány ko­por­só nem azo­nos az­zal a szar­ko­fág­gal, ame­lyet a ha­gyo­mány Szent István ne­vé­hez kap­csol. A szar­ko­fág a pré­post­sá­gi temp­lom rom­jai közt ke­rült elő, ró­mai ere­de­te, XI. szá­za­di át­fa­ra­gá­sa min­den­kép­pen ar­ra vall, hogy na­gyon je­len­tős sze­mély te­me­té­sé­hez hasz­nál­ták.